MACIPANNI ÉS A VARÁZSLEVEGŐ
Beregszászi Kata rajza
Hol volt, hol nem volt, a zöldtetejű kerekerdőben él Macimama, Macipapa és Macipanni. Macipanni óvodás kismackó, szereti a virágokat, a lepkéket, a málnáspitét, de legjobban hintázni szeret. Sok mesekönyve van, színes ceruzái, babái és matricás albuma. Macipanni különleges mackólány, sok mondókát tud kívülről, ismeri az évszakokat és már az állatkertben is járt egyszer.
Macipanninak varázslevegő kellett, elmentek hát a varázslevegős helyre.
– De ugye nem fog fájni? – kérdezte bizalmatlanul Macipanni.
– Ho-ho-hó, egy picikét sem fog, drágaságom és Anyuval végig együtt lesztek. Sőt, ha szeretnéd, az ölében ülhetsz. – válaszolta Macipapa és megsimogatta Panni buksi fejét.
– Jé, ez pont olyan, mint egy tengeralattjáró! Nézd Anyukám, kerek ablakai vannak. Egy kisfiú integet ki rajta. – perdült Macipanni.
– Vagy nem is, olyan mint egy repcsi szárnyak nélkül. Nézd az üléseket, Apu, nézd milyen nagyok!
Panni elhelyezkedett az egyik nagy kék ülésen, lóbálni kezdte kicsi lábait és nézte, ahogy az anyukája behozza a varázslevegős táskát, ami a finomságokat és a játékokat rejtette. Hoztak enni és innivalót, csupa-csupa nyalánkságot. Volt ott mesekönyv, matricás album és egy új színezős is.
– Szia, Macipanni! – mondta a mosolygós doktor néni, akiről már anya mesélt neki.
– Szia, Macipanni! – mondta Zsolti bácsi, aki a tengeralattjárót irányította kívülről.
Bácsik és nénik érkeztek és ültek be melléjük.
– Szia, Macipanni! – mondták az érkező nénik és bácsik – sokat hallottunk már rólad! Örülünk, hogy itt vagy velünk!
Mindenki arcára mosolyt csalt Macipanni, ahogy hősiesen ficergett a kék ülésen.
A tengeralattjáró ajtaja becsukódott és sziszegő hangot adott.
– Furcsát érzek a fülemben. – mondta Panni.
– Nyelni kell nagyot és kidugul a fülecskéd. Ezért hoztuk a finomságokat! Gyere, Pannikám, bontsuk ki a zacskót! – mondta Macimama. – Nekem is furcsa a fülem, de együtt elmulasztjuk a fránya furcsaságot.
– De még mindig furcsa, olyan furcsa! – mondta nyafogós hangon a kismackó – Mit csináljak?
– Igyál egy kortyot bogaram, nézd, én is iszom. Így a legkönnyebb elmulasztani a furcsaságot. –
Macipanni nyelt egyet és a furcsaság egyszeriben megszűnt.
– Tényleg! – örömködött a kismackó – vagy mégsem? Anyaaaa, már megint furcsaaa!
– Megint igyál egy kortyot és meglásd, megint elmúlik!
– Nem múlt el! Ki akarok menni, mégsem akarok tengeralattjárózni, nem akarok már varázslevegőt sem! – törött el a mécses Panninál.
Zsolti bácsi – aki kintről figyelte tengeralattjárót – meghallotta a kismackó hangját és megállította a sziszegést.
– Fújjuk ki az orrocskádat – mondta Macimama – az is segít.
Macipanni ügyesen orrot fúj és a furcsaság tényleg eltűnt.
Zsolti bácsi újraindította a sziszegést.
– Ásíts akkorát, mint egy oroszlán! – javasolta Macimama – akkor is megszűnik a furcsaság.
Macipanni óriásit ásított, akkorát, hogy akármelyik oroszlán megirigyelte volna.
A furcsaság a fülében megint megszűnt.
– Melegem van! – nyafizott Macipanni
– Nekem is melegem van, nézd csak, levesszük a pulcsidat. Legyezlek egy mesekönyvvel, ha szeretnéd. Olyan meleg van, hogy hipp-hopp, megérik a málna! – nevetett Macimama.
Panni nagy vetkőzésbe kezdett. Közben azonban elfelejtkezett a nyelésről, az ásításról és a furcsaságról a fülében.
– A fülem, megint furcsa, fájósan furcsa!
A doktor néni, aki velük volt, egy kis narancssárga gumilabdát vett elő.
– Pannikám, – kezdte kedvesen – elmulasztjuk ezt a furcsaságot, Kakukklabda segít benne. Levegőt fúj a nózidba és a furcsaság elmúlik.
Macipanni gyanakodva méregette Kakukklabdát, de Macimama bátorító bólogatására odatartotta a nóziját a doktor néninek. Kakukklabda csiklandozva fújta a levegőt és láss csudát, a furcsaság megint eltűnt.
Macipanni egyre otthonosabban érezte magát a tengeralattjáróban. Lehúzta a zokniját, mert meleg volt, válogatott a finomságok között, hogy melyiket rágicsálja hogy ne legyen furcsa a füle és ásítozott, mint egy bátor oroszlán.
A sziszegés pedig egy idő után megszűnt.
– Most jön a varázslevegő – mondta Macimama –, gyere Pannikám, felteszem rád az arcmaszkot.
Macimama kis arcmaszkot húzott Macipanni arcocskájára, a fejpántot is feltette.
– Nem akarom a pántot! – próbálkozott Pannika – inkább fogd te!
– Ha a kezemmel a maszkodat fogom, nem tudom a mesekönyvet tartani. Hogy olvasok akkor neked? – tette fel Macimama a kérdést.
– Óh, tényleg. Tedd fel akkor a pántot és vegyük elő a mesekönyvet! Alig várom már hogy mesélj! – látta be a kismackó.
Macimama mesét olvasott, utána lapozgattak, színeztek.
A varázslevegő halkan szuszogva jött a csöveken. A szünetben, mindenki megdicsérte a kismackót, hogy milyen leleményesen mulasztja el a furcsaságot, milyen türelmesen hallgatja a mesét és milyen ügyesen színez.
Összebarátkoztak a nénikkel és bácsikkal.
– Vége a szünetnek! – szólt kintről Zsolti bácsi.
Maszk, pánt, varázslevegő, új mese.
– Most anyu is kap arcmaszkot és varázslevegőt. – mondta a doktor néni és Macimamára is feltette arcmaszkot. Macipanni örömmel mutogatta Macimamának, hogy egyformák lettek.
Aztán a tengeralattjáró újból sziszegni kezdett. Hidegebbre fordult az idő, így takarót húztak magukra.
Kisvártatva Zsolti bácsi kinyitotta az ajtót.
– Végállomás, kiszállás! – csukta be a mesekönyvet Macimama. Mindenki nyújtózott, felállt és a nénikkel és bácsikkel ők is kisétáltak.
– Apa! Apa! Ügyes voltam! – szaladt Macipapa felé Macipanni. – Képzeld, volt furcsaság a fülemben, kaptam finomságot, hogy nyeljek, kortyoltam is. Ásítottam mint egy oroszlán, találkoztam Kakukklabdával, aki csiklandozta a nózimat. Meleg volt, hogy megérett a málna. Volt arcmaszkom, aztán Anya mesélt, matricáztam, színeztünk, utána pedig takarózni kellett, mert hideg lett. És most kijöttünk. Látod, hogy mennyire ügyes vagyok?
– Drága kicsi Macipanni, nagyon büszke vagyok rád! – nevetett Macipapa és felkapta a kismackót az ölébe. Perdült vele egyet, megölelgette.
– Jövünk holnap is, sziasztok! – köszönt el Macipanni a néniktől és bácsiktól, Zsolti bácsitól és a doktor nénitől.
